Visegrádi elvonulás

Időpont: Június 3-6.

Régóta tervezem az első jóga elvonulásom. Körülbelül egy éve keresem a megfelelő helyet. Nehezen találtam meg, hiszen sehol sem éreztem azt, hogy képes lennék vezetni egy csoportot, ott ahol én sem ismerem a helyet. Aztán jött egy felismerés, hogy nem kell több száz kilométert utazzunk, hogy elvonuljunk a mindennapi történések elől. A Dunakanyar a kedvenc helyem a világon, itt nőttem fel, itt kezdtem el megismerni magam. Tökéletes hely az elvonulásra, vagyis arra, hogy kicsit kiszakadjunk a mindennapokból és más helyzetekben is megismerjük önmagunkat. Ismerem az erdőket, a Dunát, az itt élő embereket. Habár lehet számomra ismerős hely, mégis idegen vizekre vezetem a résztvevőket és ez innentől már csakis róluk szól.A Gyémánt szútrában Buddha így szól:
"Ezért mondom az embereknek, hogy »Az én tanításom olyan, mint egy tutaj«. A tutaj arra való, hogy átvigyen a folyón, miután átkeltél, a tutajt ott hagyod a parton. 
Ez a néhány mondat tökéletes leírja az elvonulás lényegét.

Mire számíthatsz?

-Jóga gyakorlás (reggel, este)
-SUP túra a Dunán (ez lesz a mi "tutajunk")
-Kirándulás
-Közös játékok
-Elmélkedés
-Közös főzés: reggeli, ebéd, vacsora (vegetáriánus ételek)Érkezés: Június 3.-án délután (14:30-tól 15:00-ig)
Távozás: Június 6.-án este

JELENTKEZÉS ÉS RÉSZVÉTELI DÍJ
A tábor létszáma 10 fő.
Jelentkezni a roza.krasznai@gmail.com email címen tudsz. Válaszul minden egyéb részletet elküldök.
A jelentkezés a részvételi díj befizetése után lesz végleges.
Részvételi díj: 90.000Ft, ami egy összegben fizetendő a jelentkezést követően.
A díj tartalmazza a szállást, a programokat és az étkezést.

A HELYSZÍN és ÉRKEZÉS/TÁVOZÁS
Helyszín: Forrest For Life (Rigó utca 799/1 hrsz., Visegrád, Hungary)
Az érkezés egyénileg megoldott. Tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető. Ha autóval érkezel, kérlek jelezd nekem, ha van szabad hely és szívesen segítesz másnak is a kijutásban.

Egyéb kérdéseid kérlek a roza.krasznai@gmail.com email címen tedd fel.

Remélem hamarosan találkozunk Visegrádon!
Róza 


Több infó:

https://fb.me/e/3fAzgCUfo

Amennyiben szeretnél jelentkezni az elvo nulásra, kérlek írj üzenetet! 

Create your website for free!